93014.15.12
A kézikönyvben szereplő modellek a világ bármely részén használhatók. Az Európai Közösség országaiba érkező és az ott értékesített gépeken szerepelnie kell
az EC-jelnek, illetve a gépeknek teljesíteniük kell bizonyos irányelveket. Ilyen esetekben a gép tervezési specifi kációja tanúsítottan megfelel az Európai Unió
irányelveinek. Szigorúan tilos a berendezés bármelyik alkatrészének módosítása, ez ugyanis maga után vonhatja a CE-tanúsítvány és -jelzés érvénytelenné
válását.
A kézikönyv tartalma szerződi jogi védelem alatt áll és az Ingersoll Rand által bizalmas besorolást élvez. Reprodukálása az Ingersoll Rand előzetes, írásbeli
engedélye nélkül tilos.
A dokumentumban foglalt semmilyen információ sem jelent ígéretet, garanciát vagy jóváhagyást (kifejezett vagy vélelmezett) az itt leírt Ingersoll Rand
termékre vonatkozóan. A termékkel kapcsolatos garanciák és egyéb feltételek megfelelnek az ilyen jellegű termékek eladásakor vállalt szokásos garanciáknak
és feltételeknek.
Az Ingersoll Rand fenntartja magának a jogot, hogy a terméket előzetes értesítés nélkül módosítsa és fejlessze, de nem kényszeríthető arra, hogy a korábban
eladott eszközökön ugyanezeket a módosításokat elvégezze.
A jóváhagyott felszerelések listája beszerezhető az Ingersoll Rand Szervizrészlegétől.
A vállalat nem felelős az eredeti angol változatról történő fordítás következtében a kézikönyvbe került hibákért.
A kompresszor és bizonyos belső elemek tervezésével összefüggő szabadalmak és függőben lévő szabadalmak tulajdonosa az Ingersoll Rand.
A Vállalat garantálja, hogy az általa gyártott és ezen szerződés hatálya alá eső berendezés az üzembe állítástól számított tizenkét vagy a szállítástól számított
tizennyolc hónapig (bármelyik is következzék be először) mentes az anyag- és megmunkálási hibáktól. Ahhoz, hogy a garancia érvényes maradjon, a Vevő
haladéktalanul köteles a meghibásodást írásban a Vállalat tudomására hozni, amikor is a Vállalat eldöntheti, hogy a hibát javítással hárítja el vagy pedig a
cserealkatrészt elszállíttatja a rendeltetési helyre. Mindez azonban csak akkor érvényes, ha a Berendezés szállítása, karbantartása és működtetése a szokásos
ipari normáknak megfelelően és a Vállalat idevonatkozó ajánlásaival összhangban történt. A Vállalat által biztosított, de mások által gyártott tartozékok
és berendezések mellé jár a gyártó által a Vállalat számára biztosított garancia, s ez a garancia megilletheti a Vevőt is. A Vállalat nem vonható felelősségre
a Berendezésen végzett olyan javításáért, alkatrészcseréért, vagy változtatásokért, illetve élőmunka költségért, amelyet Vevő vagy más a Vállalat előzetes
írásos engedélye nélkül végez el.
A garancia különösen nem vonatkozik a korróziós, eróziós és normál elhasználódás okozta károkra. A teljesítményre vonatkozó garanciák a Vállalat
állásfoglalásában konkrétan szereplő pontokra korlátozódnak. Ha a teljesítményre vonatkozó garanciák teljesíthetőségének megállapításához nincs szükség
vizsgálatokra, a Vállalat köteles a fent felsorolt módon és időtartamig a garanciában foglalt vállalásainak eleget tenni.
A VÁLLALAT A CÍMRE VONATKOZÓ GARANCIA KIVÉTELÉVEL NEM VÁLLAL SEMMILYEN TOVÁBBI KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS GARANCIÁT. ÍGY AZ
ELADHATÓSÁGRA VAGY ADOTT CÉLRA TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLHATÓSÁGRA VONATKOZÓ MINDENFÉLE GARANCIÁT IS ELUTASÍTJA.
A nyilvánvaló vagy rejtett hibák fent meghatározott módon és időszakban történő kijavításával a Vállalat eleget tesz az ilyen hibák orvoslásával
kapcsolatban vállalt összes kötelezettségének, származzanak azok a Berendezésből származó vagy azzal kapcsolatos szerződésből, garancia-
elhanyagolásból, jótállásból vagy szigorú felelősségből.
A Vevő nem működtethet hibásnak vélt Berendezést anélkül, hogy ezen szándékáról a Vállalatot előzőleg írásban nem értesíti. A Berendezés ilyen
használatának kockázata és felelőssége teljes egészében a Vevőt terheli.
Mindez összhangban van az Ingersoll Rand szokásos garanciáival. A kompresszor vásárlásakor hatályban lévő garancia, illetve a feltételek, melyekben a
felek a megrendeléskor megegyeztek, hatályon kívül helyezi ezt a garanciát.
MEGJEGYZÉSEK ÉS JOGI NYILATKOZAT
GARANCIA