IMPORTANT USER INFORMATION
FONTOS TÁJÉKOZTATÁS A FELHASZNÁLÓK
SZÁMÁRA
A termék használata előtt olvassa el figyelmesen az
alábbi fontos FIGYELMEZTETÉST és a használatra
vonatkozó KORLÁTOZÁSI figyelmeztetést.
A motorozás természeténél fogva veszélyes tevékenység és fokozottan
kockázatos sport, amely súlyos személyi sérüléssel és halálesettel is járhat.
Minden egyéni motorkerékpárosnak ismernie kell a sportágat, felismerve
az előre látható és előre nem látható kockázatok széles körét és el kell
dönteniük, hogy az ezzel járó veszélyek ismeretében vállalják-e az ilyen
tevékenységgel szükségszerűen járó kockázatokat, elfogadva a sérülések,
köztük a haláleset kockázatát is.
Míg minden motorkerékpárosnak megfelelő védőfelszerelést kell viselnie,
minden kerékpárral közlekedő személynek abszolút gonddal kell eljárnia
kerékpározás közben, tudatában annak, hogy egyik termék sem nyújthat
teljes védelmet az esés, ütközés, a jármű feletti uralom elvesztése miatt
vagy egyébként bekövetkező sérülésekkel, köztük a halállal, vagy a
személyi és vagyon kárral szemben. Gondoskodjon arról, hogy a terméket
megfelelően használja és az jól illeszkedik a térdére. NE használja a
terméket, ha kopott, átlakításon esett át vagy sérült.
Az Alpinestars nem vállal sem természetes, sem kifejezett
garanciát a termékeinek bármilyen célra való alkalmasságát
illetően.
Alpinestars nem vállal sem természetes, sem kifejezett garanciát
a sérülés, halál vagy károsodás során a termékei által biztosított
személyes vagy vagyoni védelem mértékére vonatkozóan.
AZ ALPINESTARS NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET A TERMÉKEI
VISELÉSE SORÁN BEKÖVETKEZETT SÉRÜLÉSEKÉRT.
FIGYELMEZTETÉS
Nagyon fontos, hogy a bukósisak használata előtt elolvassa és
teljesen megértse a teljes felhasználói kézikönyvet. Ne használja
a bukósisakot, amíg a felhasználói kézikönyvet nem olvasta le és
tökéletesen meg nem értette.
A bukósisak csak korlátozott védelmet biztosít baleset és ütközés
esetén. Ezért teljes védelem SOHASEM garantálható és a
bukósisak használata az ön kockázatára történik.
Fontos!
Ezt a sisakot kizárólag motorkerékpározáshoz tervezték, és
semmilyen más használatra nem alkalmas.
179 HU