H
A LIFT EVO gyerekülést úgy vizsgáltuk, hogy leutánoztunk
egy balesetet, amelyben a jármű 50 km/h-ás sebességgel
frontálisan ütközik álló akadállyal.
Ez megfelel az ECE R 44 03 jelű nemzetközi vizsgálati
szabványnak, amelyet háttartó rendszerek vizsgálatánál
vesznek alapul. Rendeltetésszerű használat és a
beszerelés és kezelési útmutató előírásainak betartása
esetén a gyerekülésnek kb. 3 – 12 éves ill. 15 – 36 kg-os
testsúlyú gyermekek esetén, baleset bekövetkezésekor
a baleset fajtájától és súlyossági fokától függően meg
kell akadályoznia illetve csökkentenie kell a sérülések
súlyosságát.
Ugyanúgy, mint a felnőttek által használt biztonsági
öveknél, a biztonsági gyerekülés sem helyettesíti azonban
a közúti forgalomban való felelősségteljes és körültekintő
részvétel szükségességét.
7. Szavatosság
A szavatosság az ülés megvásárlásának időpontjával
kezdődik.
A
szavatosság
időtartama
megfelel
az
adott
végfelhasználó
országban
a
gyermekülések
értékesítésére érvényes törvény által előírt szavatossági
időtartamnak. A szavatosság a gyártó választ sa szerint a
kijavítást, a cserét vagy az árcsökkentést foglalja magába.
A szavatosság csak az első felhasználóra vonatkozik.
Hiányosság esetén szavatosságra csak akkor lehet
jogot formálni, ha a hibát az első észlelés után kés
delem nélkül a szakkereskedőnek bejelentették. Ha
a szakkereskedő a problémát nem tudja megoldani,
akkor beküldi a terméket a gyártónak a kifogás pontos
leírásával valamint a hivatalos vásárlási bizonylattal, amelyen
a vásárlás időpontja fel van tüntetve.
A gyártó nem vállal felelősséget olyan termékekben keletkezett
118